Kirándulóidő: medve bóklászik az Aggteleki Nemzeti Park déli részén
Fiatal, közepes méretű barnamedvét láttak Égerszögnél, de eltűnt.
Fiatal, közepes méretű barnamedvét láttak Égerszögnél, de eltűnt.
Az M237 jelölésű farkas átkelt a Sajó-folyón.
A következő napokban a barna medve a Sajó-folyó mentén bárhol megjelenhet.
Fiatal példány lehet, amelyik éppen helyet és párt kereshet magának.
Az Országos Mentőszolgálat egyenesen „elképesztő mentésként” számolt be az esetről a Facebookon.
Az épületrész bontása közben kerültek elő az állatok, átköltöztették őket.
Az éj leple alatt bandukoltak az erdőben.
A napokban feltárt több ezer éves lelet, egy ceremoniális ruha előkerült bronz tartozékai azt bizonyítják, hogy a Baradla-barlang újkőkori kultuszhely lehetett.
Egyiküket vacsora, másikukat harc közben sikerült lencsevégre kapni.
Nem kevés lélekjelenlét kellett ahhoz, hogy a találkozást videón is megörökítsék az Aggteleki Nemzeti Parkban.
Az adatok alapján a mostani medve ugyanaz az állat, amelyik már májusban is megfordult ezen a környéken.
Egy barnamedvét vett fel egy vadkamera az Aggteleki Nemzeti Parkban.
Sok eső esett az Aggteleki-karsztra, el is öntötte a víz a legismertebb magyar cseppkőbarlangot.
Drónnal, daruval mentették ki a fiókákat.
A Baradlából távozó víz Jósvafőn okozott gondot, homokzsákokkal kellett a házakat védeni.
Nem tudni, mi volt a gondja a faággal, amit hosszas ügyködés után sikerült letörnie.
A medvék kóborolnak, egy nap alatt tíz-harminc kilométert is megtehetnek.
A nyomok alapján egy anyamedvéről és utódjáról van szó. Ennek ellenére csekély az esélye, hogy a nemzeti parkban túrázva medvékkel találkozzunk.